A tájékoztatás szerint a Kalegran Ltd. mint blokk operátor, a partner vállalatok nevében az Irak kurdisztáni régiójában található Akri-Bijeel blokkjának Bijell-1 júra és Bakrman-1 triász találatait minősítette kereskedelmi értékűnek.
A Mol újabb fúróberendezések üzembe állításával felgyorsítja munkaprogramját, és tervei szerint 2014 végéig benyújtja a teljes blokkra vonatkozó mezőfejlesztési tervet.
Az olajtársaság kifejti: annak érdekében, hogy a tervezett munkálatokat felgyorsítsák, az eredetileg tervezettnél kettővel több, összesen négy fúróberendezést működtet majd az Akri-Bijeel blokkban a lehatárolási programok lezárásáig.
A közlemény idézi Alexander Doddst, a kutatás-termelési ügyvezető igazgatót, aki elmondta, hogy a csütörtöki bejelentések újabb mérföldkövet jelentenek a Kurdisztáni Regionális Kormányzattal való együttműködésben, amely nemcsak az olaj- és gázipari együttműködésre terjed ki, hanem a helyi közösségek egyre szélesebb körű támogatását is magában foglalja.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Rémálmot hozott a Mikulás: több gyermek rosszul lett a horrorédességtől a magyar városban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz