A brit pénzügyi felügyelet 72 millió font (kb. 32 milliárd forint) bírságot szabott ki a Barclaysra, amely megszegte a saját szabályzatát azzal, hogy nem néztek megfelelőképpen utána az ügyfeleik háttérének, vagyonuk forrásának és annak, hogy valamilyen nemzetközi tiltólistán rajta vannak-e.
A felügyelet szerint egy maroknyi Barclays-alkalmazott 1,9 milliárd fontnyi tranzakciót rejtett el, többek közt kollégáik elől is. A jelentés szerint a Barclays 52 millió font jutalékot keresett az ügyleten 2011 és 2012 között. A pénzintézet szerint nincs bizonyítéka annak, hogy bűncselekmény történt volna, de együttműködik a hatóságokkal, ennek ellenében a bank egy sokkal komolyabb bírságot kapott volna.
A felügyelet nem tette közzé, hogy pontosan kik az érintett ügyfelek, de a jelentésük szerint olyan emberekről van szó, akik Nagy-Britannián kívül politikailag befolyásos személyek és volt lehetőségük kihasználni a pozíciójukat személyes haszonszerzéshez.
Amikor a Barclays utánakérdezett, hogy az ügyfelek pénze honnan származik, a válasz az volt, hogy földbefektetésekből, ingatlanokból és kereskedelmi tevékenységekből szerezték a bevételt. A felügyelet szerint ez a válasz teljesen elégtelen és lényegében használhatatlan. A pénzintézet túl gyorsan, felületesen és bizonyos esetekben név nélkül bonyolította le a tranzakciókat.
Az alkalmazottak egy külön széfet is vásároltak, ahol a tranzakciókkal kapcsolatos dokumentumokat tárolták, a cégen belül is kevesen tudtak ennek létezéséről.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU
Recseg Németország: több tízezerrel nőtt a munkanélküliek száma egy hónap alatt
Fény derült rá, ez okozta az egyiptomi tengeralattjáró tragédiáját

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt
