Szerdán napközben a kriptopénz árfolyama 4,5 százalékkal emelkedett, ezzel elérte a 20 440 dollárt. A Bitcoin több mint 170 százalékot szedett össze ebben az évben, amit a nagyobb befektetők növekvő kereslete okozott, miután vonzó lett számukra a gyors nyereség lehetősége. A bitcoin másik előnye, hogy az inflációval szemben ellenálló, ha pedig az beindul, akkor az egyik fő fizetési mód lehet - írja a Reuters.
"Számos ügyfelünk számított arra, hogy a bitcoin meghaladja minden idők legmagasabb szintjét, a 20 000 dollárt, figyelembe véve a legfrissebb intézményi szereplők, például az SGX és a MassMutual legutóbbi híreit, amelyek nyíltan támogatják a bitcoinokat" - mondta Scott Freeman, a JST Capital kereskedelmi társaság társalapítója és partnere a hírügynökségnek.
"Noha ez a mérföldkő ennek a kialakulóban lévő eszközosztálynak, mivel a lakossági, az intézményi és a blue-chip befektetők egyaránt több tőkét fordítanak erre a térre, nem lenne meglepő, ha más kriptodevizák követnék a bitcoint az emelkedésben, ez a felfelé irányuló pálya 2021-ig fennmaradhat" - összegezte Freeman a várakozásokat. Az eszközosztály monetáris használatával egyre több jegybank foglalkozik, köztük az MNB is.
Csütörtök délelőtt visszasüllyedt 20000 dollár alá a szint, de várhatóan csak időleges a csökkenés az árfolyamban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni