A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
A korábban bejelentetteknek megfelelően nyilvános vételi ajánlatot tesz a Shopline részvényeire a Libri jelenlegi fő tulajdonosa, az SQ Invest Kft. A cég a papírokért - a korábbi tájékoztatás alapján vélhetően - a 180 napos tőzsdei átlagárat kínálja. Az ajánlat életbelépése azonban egy feltételtől függ: a tranzakciók csak akkor valósulnak meg, ha a GHV is áldását adja a Shopline és a Libri fúziójára.
Ha megvan a versenyhivatali jóváhagyás, akkor a Shopline szabad pénzeszközei felhasználásával megvásárolja a Libri-csoport központi vállalkozását, a Libri Kft. száz százalékát. A könyvkereskedő csoport fő tulajdonosa pedig megveszi a Shopline Nyrt. fő tulajdonosától netes kereskedő részvényeinek 67,7 százalékát. A GVH jóváhagyásnak elvileg nem lehet különösebb akadálya, a létrejövő vállalat piaci súlya nem éri majd el a 20 százalékot, részesedése pedig megegyezik a jelenleg vezető Alexandráéval.
Az egyesüléssel a cégek átlépik azt a méretgazdaságossági küszöböt, ami eddig megakadályozta őket, hogy külön-külön nagyra nőjenek − mondta lapunknak Starcz Ákos, a jelenlegi Shopline-webárház Nyrt. elnök-vezérigazgatója (képünkön). Számításaink szerint az új cég akár már az idén képes lehet nyereségesen működni, jövőre pedig a szinergiák kiaknázásával mindenképpen pozitív lehet az eredmény. Tapasztalataink alapján az elkölthető lakossági jövedelem emelkedése azonnal magával hozza a könyvpiac növekedését is. Válságban ugyanis az elsők között a kulturális javakról mondanak le az emberek, ám a körülmények javulásával fogyasztásuk ismét fellendül. Ez már jól tükröződik a Shopline első negyedéves árbevételében is, ami hét százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit − vázolta Starcz. A vezérigazgató elmondta, a piac bővülésének köszönhetően könnyen pozitívba fordítható a Libri tavalyi, valamivel 200 millió forint feletti vesztesége is, a társaság költségszerkezetében ugyanis nagyon nagy a fix költségek aránya, ezért az árbevétel-növekedés minden forintjából igen számottevő mennyiség jeleik meg az eredménysoron.
A menedzsment a cégcsoport két vezető anyavállalatától idén jelentős, de 10 százalék alatti forgalomnövekedést remél, a leányvállatok némelyikétől pedig látványos bővülésre számít: a kiadó akár három számjegyű növekedést is produkálhat, árbevétele megközelítheti az egymilliárd forintot, eredménye pedig több száz milliós lehet, de a Port.hu-t és a Fideliót kiadó Libri Média Kft. is képes lehet 100 millió fölötti eredmény elérésére. Ezekből már összejöhet a nullszaldó, és akkor még nem beszéltünk a szinergiákról: a logisztikai, a raktározási és a központi költségek mérsékléséről − sorolja Starcz.
Az így létrejövő vállalat jóval többet ér, mint az a három és fél milliárd, amire a piac a részvényárfolyam alapján a Shopline-t értékeli. Jó piaci körülmények között a kereskedelmi cégeket az éves forgalmukkal megegyező szintre árazzák, márpedig ez a Libri-Shopline esetében a 15 milliárdot közelíti majd − vélekedett a vezérigazgató.
2012. I. n.-év | 2013. I. n.-év | Változás (%) | |
Árbevétel | 816 974 | 874 816 | 7,10 |
Üzemi eredmény | -32 245 | −35 419 | 9,80 |
Pénzügyi eredmény | 6 819 | 66 525 | 876,00 |
Adó előtti eredmény | −25 427 | 31 106 | − |
Adózott eredmény | −25 427 | 31 106 | − |
Forrás: Forrás: gyorsjelentés |
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

Katasztrófa történt egy hatalmas orosz olajfinomítóban, ilyen lenne a béke előkészülete?

Szellemvárost találtak a Balaton partján

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Nem bájcsevej volt: Erdogan telefonált Trumpnak

Kincsek bukkannak elő a Dunából, annyira sekély a folyó vize - videó
