A négy napos kereskedési héten - pünkösd miatt hétfőn nem volt kereskedés a BÉT-en - a részvénypiac forgalma 33,6 milliárd forint volt az előző heti 49,5 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
A blue chipek közül a legnagyobb mértékben az OTP erősödött, 2,37 százalékkal, így 8906 forinton zárta a kereskedést pénteken, 14,36 milliárd forintos forgalomban - írja az MTI.
Ezt követte a Magyar Telekom árfolyama, ami 0,21 százalékkal, 469 forintra emelkedett, forgalma 1,35 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 70 forinttal, 0,31 százalékkal csökkent, így 22 300 forinton zárta a hetet, 7,36 milliárd forintos forgalom mellett. A Richter árfolyama 1,33 százalékkal gyengült, így 7045 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma meghaladta a 6,95 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 2434,56 ponton zárt pénteken, 217,78 ponttal, 9,82 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Kedden a főbb nyugat-európai indexekkel együtt egy nagyobb mínuszt hozott össze a BUX is, egyedül a Magyar Telekom emelkedett. Az OTP árfolyama nap közben 8600 forint körül is járt, végül megérkeztek a vevők, és felhúzták a bankpapír árát, de így is mínuszban zárt. A Richter árfolyama nagyjából másfél hónapon belül már harmadszor fordult le a 7140 forintos történelmi csúcsról, azonban ezen alkalmakkor egyre kisebb mértékben esett vissza.
Szerdán kivárás jellemezte a kereskedést, a magyar részvények vegyesen zártak, egyedül az OTP tudott érdemi elmozdulást felmutatni, 1 százalékos pluszban fejezve be a napot.
Csütörtökön a BUX-index újabb történelmi csúcson 35 270,95 ponton zárt. A BÉT-en alacsony forgalom mellett zajlott a kereskedés, összhangban a nemzetközi piacokkal, a nap nyertese az OTP volt.
Pénteken ismét történelmi csúcson, 35 411,01 ponton zárta a kereskedést a BUX. Jó hangulat jellemezte az európai kereskedést, a BUX enyhén emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál