A harmadik negyedéves gyorsjelentéseket követően a Goldman Sachs elemzője felülvizsgálta a régiós bankokra vonatkozó eredmény-előrejelzéseit, ez alapján több bank esetében célár-módosításra is sor került. Az elemzőház csökkentette a Komercni, a Pekao, a BRE és a PKO, megemelte viszont az Erste, a Raiffeisen a Handlowy és az OTP célárát.
A magyar bankra vonatkozó EPS várakozást 2013-ra és 2014-re vonatkozóan is visszavágta a Goldman. A korábbi 4800 forintról 5000 forintra emelte az OTP részvényekre vonatkozó célárát a Goldman Sachs elemzője, az ajánlásuk továbbra is semleges.
A jelenlegi részvényárfolyammal kalkulálva 28 százalékos felértékelődési potenciált lát a Goldman elemzője az OTP részvényeiben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismét meglepi a világot Venezuela
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél