Többek között az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború újabb fejleményei okoztak bizonytalanságot a piacokon. A jüan több mint tízéves mélypontra süllyedt a dollárral szemben, az Egyesült Államok pedig devizamanipulációval vádolta meg Kínát. Közvetve azzal, hogy a jüan mesterséges gyengítésével igyekszik lökést adni a kínai exportnak - foglalta össze Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.
A nemzetközi porondon újra előkerült a brexit, mivel Boris Johnson miniszterelnök kész arra, hogy megállapodás nélkül kilépjen az ország az EU-ból. Márpedig az sokkolhatja a brit gazdaságot, emellett az európai és a világgazdaságban is problémát okozna. Az európai piacokon fokozta a bizonytalanságot az olasz kormányválság, ez pedig az eurózóna politikai, közvetve pedig gazdasági stabilitását is veszélyeztetheti. Továbbá az eurózóna motorjaként emlegetett német GDP a Bundesbank szerint a mostani negyedévben is zsugorodhat - sorolta a piacokat az utóbbi napokban ért további csapásokat Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere.
Kapcsolódó
A kedvezőtlen piaci hangulatban a legtöbb feltörekvő piaci deviza, így a forint is veszíteni szokott értékéből, a befektetők ugyanis a legstabilabbnak tartott eszközökbe menekülnek. Most is ez történt: a forint, több más feltörekvő piaci devizához, például a török lírához, brazil reálhoz, lengyel zlotyhoz hasonlóan veszített értékéből. Egy héttel korábban még 323 forintnál járt az euró, míg a héten 327 forint körül mozgott, csütörtök délben pedig idei mélypontjára jutva a 328-as szint fölé is került, majd onnan 327,7 környékére korrigált.
Jön a hangulatkereskedés
A forintgyengülésnek nincsenek specifikus okai, pusztán a nemzetközi kedvezőtlen hangulat áll a háttérben. Ha hosszabb távon nézzük a grafikonokat, akkor viszonylag stabilnak mondható a forint. Az év elejéhez képest közel mintegy 2 százalékot veszített az értékéből. Ehhez hasonló gyengülést produkált két a román lej és a lengyel zloty is, mindkettő 1,5 százalékkal került lejjebb - fogalmazott Németh. Ezzel szemben az újabb válság felé tartó argentin peso mintegy 30 százalékkal értékelődött le az euróval szemben január eleje óta, de a török líra is 5 százalékot gyengült.
A devizapiacon a 327,5 forintos euróárfolyam jelenti a fontos szintet. Innen már többször is visszapattant az árfolyam. Ha felerősödik a pesszimista hangulat a következő napokban, akkor a 330 forintos szintet is elérheti a jegyzés. Rövid távon tehát a hangulatkereskedés határozhatja meg a forint árfolyamát, de egyelőre nem látszik olyan tényező, amely miatt tartósan 330 forint felett ragadna az euró - tette hozzá a K&H elemzője.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak