Az index csaknem 3 százalékos pozitív elmozdulásából kisebb-nagyobb mértékben az összes vezető papír kivette a részét, a leglátványosabb azonban a Richter mozgása volt. A gyógyszergyári részvény rögtön emelkedéssel kezdett és már a kereskedés első órájában átlépte a 3600 forintos szintet. Délután már a 3700 forintos határral is megbirkózott és 4,3 százalékos pluszban 3719 forinton zárt. A forgalma is kimagasló volt, meghaladta a 3,5 milliárd forintot, amivel a legnagyobb forgalmú részvény volt a tőzsdén.
A második legnagyobb emelkedést a Mol produkálta, az olajpapír ma annyit emelkedett, amennyit tegnap esett, vagyis szűk három százalékot. A záróár 16600 forint lett, a forgalom itt egymilliárd forint alatt maradt.
Júl szerepelt az OTP papírja is, 4510 forintos záróára 2,5 százalékos emelkedés eredménye. A bankpapír azonban az átlagosnál alacsonyabb, 3 milliárdos forgalom mellett csatlakozott be a rallyba.
A jó gyorsjelentést közzé tevő Magyar Telekom erejéből már csak egy százalékos emelkedésre futotta, ez 325 forintos záróárat jelent. A jó hangulat magával ragadta az Egist is, 1,72 százalékos pluszban, 20950 forinton zárt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni