Nem tartja már jó befektetésnek az amerikai részvények vásárlását Mark Mobius, a Templeton Asset Management elnöke. A feltörekvő piacokkal kapcsolatban általában is hivatalból optimista szakértő szerint az amerikai piac egyrészt a vállalati profitok, másrészt a gazdaság teljesítménye miatt is csalódást fog okozni. A CNBC-nek adott interjújában kifejtette, az amerikai vállalatok nyeresége nem lesz olyan jó, mint sokan várják, egyszerűen túl sok tényezővel kell most az amerikai cégeknek megküzdeniük.
Szerinte az amerikai gazdaság fellendülése még mindig csak korai szakaszban van, s eközben a kormányzati nyomás nagyon nagy a vállalati szektoron. Elég csak a bankokat sújtó egyre nagyobb terhekre gondolni, emiatt a bankok nem tudják megadni a vállalatok számára azt a támogatást, amire szükségük lenne. Ennek eredményeként a cégek ülnek a készpénztartalékaikon, vagy saját részvényeiket vásárolják vissza abból. Így a nyereségek nem nőnek igazán, s ez alól kivételt csak a technológiai szektor jelent.
Persze van még jó lehetőség az amerikai cégek között, különösen igaz ez azokra, amelyek nagyobb globális fókusszal rendelkeznek, azonban egyre inkább megérheti a feltörekvő piacok felé fordulni. Mobius szerint az ázsiai piacok - különösen Kína, Indonézia,Thaiföld és Tajvan - jó helyzetben vannak ahhoz, hogy elviseljék a Fed várható szigorítása keltette hullámokat.
Az amerikai kamatemelésnek nem lesznek olyan pusztító hatásai a világ többi részén, mivel ott jelenleg monetáris enyhítés fázisa a jellemző - vélte a szakember. Utalt az ECB-re és a Bank of Japan-ra, amelyek kvantitatív lazítása programjaikkal elegendő likviditást nyújthatnak a piacoknak. Mobius első számú kedvence továbbra is Kína, annak ellenére, hogy egy korábbi nyilatkozata szerint a kínai piacon egy 20 százalékos mértéket elérő esés sem kizárt rövidebb távon.
Átélünk piaci korrekciókat nap mint nap, azonban a kínai piacon hossz van, s ezt nem szabad elfelejteni. Szerinte ezért ha beütne a korábban említett 20 százalék körüli esés, akkor azt vásárlásra kell felhasználni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon