A főbb indexek az amerikai-kínai kereskedelmi vetélkedés fejleményeire és a negyedéves vállalati eredmény beszámolókra figyelve vegyesen, többségében emelkedéssel fejezték be a kereskedést. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,15 és a Stoxx Europe 600 index egyaránt 0,15 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,26 százalékkal emelkedett.
Londonban az európai kereskedési idő végén a még nem hivatalos záróadatok alapján 0,02 százalék emelkedést mutatott az FTSE-100 index. A frankfurti DAX index 0,18 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 0,22 százalékkal emelkedett. A madridi tőzsde viszont 0,20 százalék, a milánói pedig 0,09 százalék indexveszteséggel végzett.
Kapcsolódó
A BMW várakozáson felüli negyedéves eredményt jelentett, éves előrejelzése miatt azonban részvényének árfolyama egy százalékkal csökkent. Az Adidas részvénye öt százalékkal gyengült annak ellenére is, hogy eladásainak hat százalékos növekedéséről számolt be, ami azonban működési eredményének változatlansága miatt nem hatotta meg a befektetőket. A német Dialog Semiconductor részvénye több mint öt százalékkal gyengült a negyedik negyedévre kiadott eredmény-előrejelzés miatt.
Az olajárak három egymást követő napi emelkedés után szerdán lefelé korrigáltak az amerikai nyersolajkészletek nem várt mértékű múlt heti növekedése miatt. A Brent ára 0,83 százalékkal hordónként 62,44 dollárra csökkent, a WTI ára 0,38 százalékkal 57,01 dollárra ment le.
Az eurót 0,02 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1072 dolláron, az arany spot ára 0,33 százalékkal unciánként 1488,46 dollárra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot