Május elején látott napvilágot az adat, amely szerint a magyar államkötvények egyik legnagyobb vásárlója, a Franklin Templeton kitettsége 432 milliárd forinttal csökkent az ország irányában. Ez, a magyar GDP 2 százalékának megfelelő összeg ráadásul arányaiban nagyobb, mint a magyar papírokat is tartalmazó hat befektetési alap eszközértékének csökkenése, így a magyar súly a portfolio.hu akkor számításai szerint 7,2 százalékról 6,8 százalékra csökkent.
A Wall Street Journal Michael Hasenstabbal, az alapkezelő magyar papírokat is vásárló alapjainak menedzserével készített interjúja magyarázatot adhat a visszaesésre. E szerint ugyanis a szakember csapatával nem is az alapokban szintén jelentős súlyt képviselő, s emiatt azon jelentős veszteségeket elszenvedő ukrán államkötvényekre koncentrál igazán, hanem a közelgő Fed kamatemelésre, hozamnövekedésre, s ennek a portfóliókra gyakorolt hatásait elemzik mélyebben.
Nem tudjuk, hogy mekkora lesz a megrázkódtatás, amikor az amerikai kamatok elkezdenek emelkedni - mondta a szakember a pénzügyi lapnak. Elmondása szerint csapatával nagyon sok időt tölt azzal, hogy tanulmányozza az esetleges Fed kamatemelés lehetséges piaci hatásait, amelynek időpontját az elemzők többsége jelenleg szeptemberre teszi.
Nagyon alaposan figyeljük, hogy egy-egy adott napon az emelkedő amerikai kamatok hogyan érintik a portfólió egészének teljesítményét - tette hozzá. Az eseményre való felkészülés jegyében eközben növelték a kezelt alapokban a készpénz arányát, amely jelenleg már olyan magasan áll, amire az alapok történetében ritkán volt példa. A két részre osztott, európai és amerikai kötvényeket vásárló Templeton Global Bond Fund esetében az amerikai rész készpénzállománya március végén már elérte a 29 százalékot, az európaié a 25 százalékot. Ezen felül sok olyan swapot is vettek, amiken akkor nyernek, ha az amerikai kamatok emelkedni kezdenek.
Ahogy közeledik a kamatemelés időpontja, úgy fognak emelkedni az amerikai államkötvények hozamai - vélte Hasenstab. A célunk az, hogy éves szinten 3-5 százalékos hozamot tudjunk termelni befektetőinknek, amikor a piac egésze negatív hozamokat tud csak felmutatni.
Elmondása szerint idei legjobb befektetésük az volt, hogy arra fogadtak, az euró és a jen gyengülni fog a dollárral szemben, s arra is, hogy az amerikai államkötvények árfolyama esni fog. Amerikai alapjuk idén eddig 1,05 százalékos hozamot ért el, ami nem tűnik magasnak, azonban a Citigroup benchmarkja, amihez az alapok teljesítményét hasonlítják ebben az időszakban 3,76 százalékot veszített értékéből.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz