Elképesztő mértékben kitáraztak részvényekből az amerikai aktív alapkezelők szövetségük, az NAAIM felmérése szerint. A friss adatok szerint nettó kitettségük az amerikai részvénypiacon, -3,56 százalékra csökkent. Ez azt jelenti, hogy a szövetség tagjai összességében nettó tőkeáttételes shortban ülnek az S&P 500-as index és annak részvényeit tekintve. Ilyen szélsőségesen negatív pozicionáltságra a felmérés ötéves történetében sosem volt példa, negatív értékeket a mutató eddig mindössze két esetben tudott felvenni. Az egyik ilyen eset 2007 augusztus utolsó hetében volt, a jelzálogpiaci válság kirobbanásakor, a Moody's akkor minősítette le a JPMorgan által azóta felvásárolt Bear Stearns befektetési bankot, illetve a 2008 őszén csődbe ment Lehman Brotherst jelzálogpiaci kitettségük miatt. Az amerikai tőzsdéken ezután egy masszív emelkedés következett egészen októberig, amikor is a 2002-2007-es bikapiac elérte csúcsát, innen másfél éves lejtmenet következett. A másik ilyen eset 2008 október első hete volt, a Lehman Brothers csődjét követő krach első hullámának idején. Akkor a szélsőséges pozicionáltság nem hozott még emelkedést, csak pattogást a piacon.
Az utóbbi helyzet ellenére az ellentét analízisben hívők az ilyen szituációkat gyakran kedvező vételi lehetőségként emlegetik. Logikájuk szerint amikor a piaci szereplő döntő többsége egy irányban nyit pozíciókat egy adott termékre, akkor az a korábbi mozgás erejének tompulását, illetve időben a végét szokta előrejelezni, mivel nincsenek már újabb beszállók, akik a mozgást erősítenék. A felmérésben a szélsőséget az optimista oldalon a 80 százalék körüli nettó long pozicionáltság szokta jelenteni, ami piaci tetőkre jellemző helyzet. Ilyen értékeket vett fel a mutató idén tavasszal is.

Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit