A JP Morgan profitja 4,93 milliárd dollár lett, szemben az egy évvel korábbi 5,28 milliárd dollárral. A részvényenkénti nyereség 1,19 dollárra csökkent 1,30 dollárról. A Thomson Reuters által megkérdezett elemzők 1,31 dolláros részvényenkénti nyereségre számítottak 2014 negyedik negyedéve után.
A bank bevétele 2,8 százalékkal csökkent, 22,51 milliárd dollár volt 2014. október-decemberben.
Az összesített bevétel visszaesésében komoly szerepe volt annak, hogy a bank piaci kereskedésből, többek között részvény és kötvény ügyleteiből származó bevétele 13 százalékkal csökkent, és 3,64 milliárd dollár lett.
A banknak összesen 1,1 milliárd dollár jogi kiadása volt a negyedik negyedévben, ugyanannyi, mint előtte a harmadikban. A piaci elemzők a jogi kiadások mérséklődésére számítottak, de a bank ellen még mindig vizsgálatot folytat az amerikai igazságügyi minisztérium. A minisztérium feltételezései szerint a bank illegálisan manipulálta a nemzetközi devizaárfolyamokat.
A délutáni tőzsdenyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban 1,79 százalékkal gyengült a JP Morgan részvényárfolyama, 57,79 dollár volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak