Az elmúlt 12 hónapban összesen 466 milliárd dollárral nőtt a különböző tőzsdén jegyzett alapokban (exchange-traded fund - ETF) lévő tőke mennyisége - írja a Bloomberg adataira hivatkozva a CNBC. Ezzel a hagyományos befektetési alapoknál jóval alacsonyabb költséggel dolgozó ETF-ekben lévő vagyon már átlépte a háromezer milliárd dollárt, ráadásul úgy tűnik, hogy az ETF-ek térnyerése csak most vesz igazán lendületet, hiszen a tavalyi év egészében még "csak" 287,5 milliárd dollár érkezett a tőzsdén jegyzett alapokba.
Elsőre azt lehetne gondolni, hogy a Donald Trump megválasztása utáni piaci eufória volt a katalizátor. A 2016 végi napi 1 milliárd dollárról mára napi 2-3 milliárd dollárra ugrott az ETF-ekbe történő tőkeáramlás - mondta Eric Balchunas, a Bloomberg szenior ETF-elemzője. Azonban a helyzet az szerint, hogy alapvető változás állt be a piacon a befektetők és a vagyonkezelők gondolkodásában is. Mára az vált a jellemzővé, hogy a befektetési tanácsadók inkább valamely tőzsdén jegyzett alap megvásárlását javasolják ügyfeleiknek, mint hagyományos alapét.
Balchunas szerint a piacokon annyira jellemzővé vált bizonyos eszközosztályok együttmozgása, hogy ebben a környezetben a hagyományos alapkelezőknek nehéz kiemelkedő hozamot elérniük. Így ha a hozamok alapján nem tudnak, akkor a költségek alapján döntenek a befektetők.
Azt, hogy mennyire a költségérzékenység hajtja a befektetőket az ETF-ek felé, jól mutatja, hogy a beáramló tőke jelentős része a 0,15 százalékos, vagy annál is alacsonyabb költségszinttel működő tőzsdén jegyzett alapokba érkezett.
Az ETF-piacot az Egyesült Államokban két nagy kibocsátó uralja. Az elmúlt egy évben a 25 legtöbb tőkét vonzó ETF kibocsátója vagy a Vanguard, vagy az iShares volt - nem mellesleg ezek alapjai dolgoznak a legalacsonyabb költségszinttel.
Elvileg az ETF-eknek még van hova fejlődniük, hiszen egyelőre csak az összes kezelt intézményi vagyon mindössze egy százaléka van bennük a CNBC szerint.
A hagyományos befektetési alapok eközben az elmúlt egy évben tőkekiáramlással kellett szembesüljenek, ennek mértéke elérte a 350 milliárd dollárt az Egyesült Államokban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)