A svájci Credit Suisse 637 millió svájci frankos veszteséget szenvedett el tavaly a negyedik negyedévben, szemben az egyévvel korábbi 841 millió frankos adózott eredménnyel. Mivel az elemzők 367 millió frankos profitot vártak a tavalyi negyedik negyedévről, egyértelműen negatív a hír. A várt eredmény és a veszteség különbsége ennél nagyobb, így teljes mértékben nem lehet erre fogni a rendkívül rossz három havi teljesítményt.
Ugyanakkor a várakozásokkal szembeni magasabb veszteséget a bank azzal magyarázza, hogy a vártnál sokkal gyorsabban kezdték meg leépíteni az erősen veszteséges befektetési üzletágat. Ennek viszont 891 millió frankos költsége volt, ami önmagában jelentősen megterhelte a tavalyi év utolós három hónapját. Az idei első negyedévre viszont már javulást jeleztek előre a cég vezetői.
A bevétel terén sem volt azonban fényes a tavalyi év utolsó negyedéve. A 4,47 milliárd frankos árbevétel ugyanis 46 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 6,9 milliárdnál.
Az év egésszét tekintve azonban a Credit Suisse adózott eredménye 1,953 milliárd frank volt, ez is 62 százalékkal kevesebb azonban az egy évvel korábbinál. A bevétel 17 százalékkal 25,429 milliárd frankra csökkent tavaly.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket