A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A csökkenés ellenére viszonylag jól alakult a kereskedés, hiszen számos nyugati részvényindex jóval nagyobb visszaeséssel fejezte be a hetet - véli az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, Bosnyák Zsolt.
Kapcsolódó
"A nemzetközi hangulat napok óta kedvezőtlen, ami a belföldi árfolyamokat is befolyásolja, fontosabb kibocsátói hírek ugyanis nem jelentek meg pénteken. Az orosz piacon érdekelt cégeknek továbbra sem tesz jót Kijev és Moszkva konfliktusa, de az OTP-t megmentette a gyengüléstől, hogy a részvényeit az osztrák Erste vásárlásra ajánlja, és a célárat is emelte" - tette hozzá.
A Mol árfolyama 22 forinttal, 0,80 százalékkal 2728 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 0,73 százalékkal 17 980 forintra erősödött, forgalmuk 7,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,60 százalékkal 421 forintra nőtt, forgalma 69,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,60 százalékkal 8255 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4172,22 ponton zárt pénteken, ez 5,72 pontos, 0,14 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot