A részvénypiac forgalma 21,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A BUX index stagnálása a Mol esésének tudható be, amit a Richter jó teljesítménye ellensúlyozott.
Kapcsolódó
A nemzetközi piaci hangulat már reggel elromlott, mivel kedvezőtlen eurózónás növekedési adatok érkeztek, ami a Molra is rányomta a bélyegét. A nap folyamán az OTP is volt nagyobb pluszban, 13 ezer forint felett, ám a nap végére azt is érintették a globális negatívabb hullámok. A Magyar Telekom esetében kevésbé volt eseménydús a kereskedés, a papír egy szűk sávban mozgott - mondta Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek.
Alapvetően a növekedési félelmek domináltak a piacon azért, mert a várakozásoktól elmaradó makroadatok érkeztek. Emiatt komoly eladási hullám indult az európai, illetve a tengerentúli parketten is. A német 10 éves állampapír hozam nulla alá esett, a nyomott hozamszintek hatására a bankpapírok voltak a nap egyik leggyengébb szereplői. A BUX a nemzetközi hangulatnak megfelelően mozgott, valamennyi nagy papír gyenge képet mutatott - fogalmazott Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
A Richter az elmúlt napok esését követően vissza tudott pattanni a nemzetközi hangulattal szemben, ennek több oka is lehet. Egyrészt az elmúlt napok eladásainak köszönhetően lehet, hogy impozáns szintekre került a gyógyszerpapír, másrészt amiatt, hogy a pénteken közzétett közgyűlési meghívóban 100 forintos osztalékot javasolnak, a korábbi 95 forinttal szemben.
A Mol 44 forinttal, 1,31 százalékkal 3320 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,92 százalékkal 12 860 forintra esett, forgalmuk 11,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 471 forintra erősödött, forgalma 479,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 170 forinttal, 3,32 százalékkal 5295 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,6 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4179,11 ponton zárt pénteken, ez 34,16 pontos, 0,82 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot