Hamarosan közzéteszi negyedéves számait egy csomó olyan nagy technológiai óriáscég, amelyek idén eddig magukkal húzták az amerikai részvénypiacot. Ezek eredményei meghatározhatják azt, hogy merre tovább az év második felében – írja összefoglaló elemzésében a Reuters.

Az utóbbi időben „Varázslatos Heteknek” is nevezik a befektetők a legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező amerikai vállalatok részvényeit. Ezek idén eddig 40 és 200 százalék  közötti mértékben drágultak, s ezzel oroszlánrészt vállaltak az S&P 500-as index 17 százalékos éves emelkedésében, amellyel az 2022 áprilisa óta a legmagasabb szintre jutott.

A nagy drágulás persze nem véletlen. A hét vállalat, Apple, a MicrosoftAlphabet, az Amazon, az Nvidia, a Tesla és a Meta Platforms a BofA Global Research előrejelzése szerint  átlagosan 19 százalékkal növelik majd profitjukat a következő 12 hónapban. Ez több, mint kétszerese az S&P 500-as index kosarában szereplő többi vállalattól várt átlagosan 8 százalékos növekedésének.

Szükség is lesz az erős eredményekre ahhoz, hogy igazolják a magas árazásukat. A BofA szerint ezen részvények átlagos P/E (árfolyam/nyereség) mutatója 40-es, szemben az S&P 500-as index fennmaradó részének átlagos, 15-ös értékével. A nagy drágulás miatt a hét úgynevezett „megacap részvény súlya immár 27,9 százalékos az S&P 500-as indexben, ez pedig az alapkezelők számára is egyre nagyobb fejfájást okoz.

A kilátások még a számoknál is fontosabbal

A befektetők a második negyedéves eredményeket is nézik majd, de inkább ezen túlra tekintenek. A nagy kérdés az lesz, hogy a cégek mit kommunikálnak további kilátásaikról – mondta Bill Callahan, a Schroders befektetési stratégája.

A hét cég profitja a második negyedévben várhatóan az S&P 500-as index kosarában szereplő összes cég összesített profitjának 14,3 százalékát, míg árbevételének 9,3 százalékát termelhette ki

– mondta Tajinder Dhillon, a Refinitiv vezető elemzője.

Az előző negyedévben elsősorban az Nvidia volt az, amelyik különösen kiemelkedő jelentéssel tudott előrukkolni. A félvezetőgyártó vállalat saját bevételére vonatkozó előrejelzés messze túlszárnyalta a becsléseket, s közölte, növeli a kínálatot, hogy kielégítse a mesterséges intelligencia által igényelt chipek iránti megugró keresletet. Az Nvidia részvényei idén több, mint 200 százalékot erősödtek.

Tesla az első a növekedésorientált óriáscégek közül, amely szerdán várhatóan előáll második negyedéves számaival. Az Elon Musk vezette vállalat ebben a hónapban közölte, hogy a kérdéses három hónapos időszakban rekordszámú járművet szállított ki.

Microsoft és a Meta is a következő héten jelentenek. Itt a befektetők várhatóan arra összpontosítanak majd, hogy a vállalatok hogyan igyekeznek hasznosítani a mesterséges intelligenciát.

Bár az MI előnyei nem biztos, hogy minden vállalat esetében azonnal jelentkeznek, a befektetők szívesen megtudnának többet arról, hogyan fogják azt pénzre váltani. Időbe telik, amíg ez realizálódik, s a piac addig is előrelépést szeretne látni – mondta Thomas Martin, a Globalt Investments vezető portfóliómenedzsere.

Szélesebb lehet a rally

Vannak jelei annak, hogy a piac emelkedése szép lassan eléri a többi papírt is, s nem csak a 7 legnagyobbat. Például az S&P 500-as index egyenlő súlyozású változata az elmúlt hónapban szerényen verte az S&P 500-at (3,6 százalékkal nőtt a 3 százalékkal szemben).

Az erős amerikai makroadatok eközben növelik annak esélyét, hogy a világ legnagyobb gazdasága el tudja kerülni a régóta várt recessziót. Ha megvalósulna az úgynevezett "puha leszállás" akkor az komoly hajtóerőt jelentene az olyan ciklikus részvényeknek, mint az ipari vállalatok és a kis kapitalizációjú részvények.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!