Még péntek délelőtt derült ki, hogy a magyar kormány - a veszélyhelyzet során teendő intézkedésekre hivatkozva - még aznap állami felügyelet alá vonja a debreceni székhellyel működő Kartonpack Dobozipari Nyrt.-t, amely hazánk egyik nagy csomagolóanyag-gyártója.
A nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter később közölte: az államnak 61,9 százalékos befolyása van már a cégben.
A Kartonpack a honlapja szerint Magyarország egyik legjelentősebb csomagolóanyag-gyártó vállalata, fő profilja nyomtatott kartondobozok (faltkartonok) gyártása.
A cégre vonatkozó kormányrendelet szerint a magyar állam nevében a tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos jár el. Ilyen kormánybiztossá 2018 augusztusában Juhász Editet, a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és közműszolgáltatásokért felelős államtitkárt nevezték ki. (Ő Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter egyik államtitkára.)
Majd péntek délután a BÉT honlapjáról kiderült, hogy teljesen új vezetést kapott a társaság. Eszerint a kormánybiztos a cég valamennyi addigi igazgatósági, felügyelőbizottsági (fb) és auditbizottsági tagját visszahívta.
Helyettük a cég társaság igazgatóságának elnökeként és vezérigazgatójaként határozatlan időtartamra Uszkay-Boiskó Sándort, az igazgatóság tagjaként pedig Hutiray Gyula Árpádot, Vass Viktóriát, Jakab Lászlót és Mancsiczky Lászlót nevezte ki. Az fb és auditbizottságának tagjai ugyanazok a személyek lettek: Farkas Gábor, Töklincz Piroska és Gazsó Balázs (a vezetőváltásról elsőként az Mfor.hu számolt be).
Zűrös cég sikeres a tőzsdén
A Kartonpack részvényeinek árfolyama szárnyalt az év elején a tőzsdén. A cégnek zavaros a tulajdonosi struktúrája. A Kartonpack legnagyobb tulajdonosa (a BÉT honlapja szerint 61,9 százalékos) hivatalosan az a Britton Capital & Consulting Kft., amely ellen az állam javára vagyonelkobzást rendeltek el. A Britton Capital ugyanis annak a Kerék Csabának az érdekeltségébe tartozik/tartozott, akit a Kulcsár-ügyben elítéltek. (A Britton részvényeit zárolták. A végrehajtás során a pakettet csak a tőkepiaci törvény szerint megszabott áron lehet meghirdetni.) A Kartonpack 29,6 százalékos tulajdonosa Fintha Nagy Ádám ügyvéd, aki több tőzsdei cégben megfordult már - bennfentes kereskedés gyanújába is került a Kartonpack-részvényekkel -, és a hvg.hu korábbi cikke szerint Rogán Antal belváros-lipótvárosi polgármestersége idején részese volt az ellenzék által támadott önkormányzati ingatlaneladásoknak is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)