Piaci kitekintés
Míg a tengerentúlon minimális elmozdulás jegyében, kivárással indult a hétfői kereskedés: a hét második napján ismét a vevők mutatták az utat az ázsiai börzék számára. A japán Nikkei remek teljesítményt nyújtva 2% feletti emelkedést produkált, miután a japán kormányzat által tervezett fogyasztási adó emelés mellett a társasági adóterhek lehetséges mérséklésével kapcsolatos sajtóértesülések láttak napvilágot.
Kedden a német ZEW hangulatindexe (11:00)-, majd az amerikai kiskereskedelmi eladási statisztikák (14:30) állhatnak majd a piaci figyelem középpontjában, míg az Atlanta Fed elnökének délutáni beszéde (18:45) szintén jelentős érdeklődésre tarthat majd számot.
Ázsia
Emelkedés jegyében telt a hét második napja Ázsiában: a Shanghai Composite +0,23%-os pluszban zárt, míg a Hang Seng 1,07%-ot erősödött. Igen jól teljesített a japán börze: a Nikkei 2,57%-os emelkedést produkált, miután az ismét gyengülő jen mellett ezúttal a japán kormányzat adócsökkentési terveiről érkező beszámolók táplálhatták az optimista hangulatot.
Japán lapértesülések alapján elképzelhető, hogy a kormányzat a következő évre tervezett fogyasztási adó-emelés hatásait ellensúlyozandó, mérsékelhetné a társasági adóterheit.

US
A kivárás jegyében indult a hét a tengerentúlon: jelentős adat-, illetve piacmozgató hír hiányában az amerikai börzék minimális csökkenéssel indították a hetet; míg a pozitív kivételt ezúttal a Nasdaq jelentette. (Dow -0,04%; S&P-0,12%; Nasdaq +0,27%)
Közel 3%-os emelkedést produkáltak az Apple részvényei kedden, miután a társaság a Samsunggal szemben aratott újabb szabadalmi győzelme mellett kiemelt várakozások előzik meg az új iPhone szeptember 10-ére kitűzött bemutatóját is.
Kedden a júliusi kiskereskedelmi forgalmi statisztikákat teszik közzé: az elemzői várakozások 0,3%-os bővülést valószínűsítettek júliusban, a korábbi hónap 0,4%-os emelkedése után. Az amerikai GDP jelentős részét a fogyasztás teszi ki, így az adat irányt mutathat a piaci szereplők számára, az amerikai gazdaság teljesítményének esetleges javulásáról; míg a Fed jegybankárjai szintén kiemelten figyelmet szentelhetnek majd a mutatónak, a kötvényvásárlások lehetséges csökkentésével összefüggésben.
EU
Bár a hét első napját vegyes teljesítményt nyújtva, mérsékelt elmozdulással indították az európai börzék: a keddi kereskedés első felében a kontinens börzéi ismét felfelé kapaszkodtak. A távol-keleti börzék kedvező hangulata, valamint a japán társasági adó-csökkentés gondolata az európai befektetőket is jobb kedvre derítette;
az irányadó részvényindexek a német Dax vezetésével felfelé kapaszkodtak kedden délelőtt, a vélhetően hangulatjavulásról beszámoló, ZEW index közzétételéhez közeledve. (Dax +0,77%; Cac +0,17%; FtseMib +0,36%; Ibex +0,30%)
Az európai nyitás összefoglaló teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismét meglepi a világot Venezuela
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot