A fehérorosz központi bank pénteken, ezen a héten már harmadszor, ezúttal 1,4 százalékkal értékelte le a fehérorosz rubelt a dollárhoz képest. A héten ezt megelőzően kétszer, 7 százalékkal gyengítették a nemzeti devizát.
Az új árfolyam szerint 1 dollár 14 ezer 60 fehérorosz rubelt ér a csütörtöki 13 ezer 760-as és a keddi 12 740-es kurzus után. Hétfőn még 11 ezer 900 fehérorosz rubel került 1 dollár. A fehérorosz valuta mélyrepülése nem idén kezdődött: tavaly csaknem 20 százalékkal gyengült a rubel a dollárral szemben.
A minszki jegybank - a valuta további rohamos gyengülésének megállítása érdekében a kamatemelés mellett döntött: csütörtökön bejelentette, hogy péntektől 5 százalékponttal, az addigi 20 százalékról 25 százalékra változtatja a bázist.
A fehérorosz gazdaságot a belarusz rubel leértékelődése mellett közvetett módon az olajárak csökkenése is sújtja: az ország kivitelének a fele Oroszországba irányul, ráadásul Moszkva pénzügyi támogatástól is nagyban függ az ország.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin