Ugyan a devizapiaci kereskedés az ünnepek alatt is folyamatos, de az MNB hétfőn már nem állapított meg hivatalos középárfolyamot, így a pénteki 321,51-es euróárfolyam tekinthető hivatalos év végi jegyzésnek. Ez 3,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, aminek legfeljebb az adósság összegét illetően lehet minimális hatása - olvasható a Portfolio cikkében.
Nagy utat járt be a forint 2018-ban
Kapcsolódó
A korábbi években megszokottnál nagyobb utat járt be a forint 2018-ban, hiszen az év elején még 310 alatt is járt a jegyzés, majd nyáron korábban sosem látott 330-as euróárfolyamot is láttunk. Onnan sikerült az év végére 320 környékére visszaerősödni - írták.
A szakértők szerint jövőre sem lesz könnyebb éve a magyar devizának, sokak szerint új rekordot is láthatunk, akár 340-ig is gyengülhet a forint az euróval szemben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt