A fordosok megunhatták a hipermarketek parkolóiban előforduló malőröket: amikor a bevásárlókocsik nekimennek az autóknak.
Figyeli a többieket
Az autógyártó elkészítette az önfékező bevásárlókocsi prototípusát, amely a Ford-modellekben is megtalálható karambolra figyelmeztető rendszerhez hasonlóan működik. Az alábbi videóból kiderül, hogyan működik a Ford új találmánya.
A bevásárlókocsi szenzorai észlelik a kocsi előtt található akadályokat és embereket, és ha ütközésveszélyt észlelnek, automatikusan fékeznek. Mint bevásárlókocsi, várhatóan drágább lesz hagyományos társainál, de hogy az egyik legolcsóbb Ford lesz, az szinte biztos.
Milliárdos piac
Ha a boltláncoknak megtetszik a Ford bevásárlókocsija, akkor csak Magyarországon és világszerte rengeteget adhat el belőle az autógyártó.
Ahogy azt korábban a Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza megírta, a magyarországi boltláncok több tízezres bevásárlókocsi-flottát tartanak fent. Egy-egy darab kocsi ára több tízezer forint és rendszeresen javítani, cserélni kell őket. Például lopás miatt, de a gyakori hibák között van az érmetartó hibája és a kerekek szorulása.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Románc helyett átverés: Magyarországon is megjelentek a Tinder-csalók
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
