Az eseményen Rogán Antal kijelentette: ha a kormány mások támogatását is bírja, bele fog vágni a döntésbe. A kormány 2018. január 1-jétől 5 százalékra tervezi csökkenteni az internet-szolgáltatás áfáját, az Európai Bizottság azonban mereven ellenzi ezt.
Az áfabevételekből a bizottság is részesül, gondolom, ezért nem támogatja - jegyezte meg a politikus. A miniszter arra biztatta a kongresszus résztvevőit, hogy bátran álljanak ki az ügy mellett; mint mondta, a Fidelitas nyilatkozata időben érkezik, a kormány szerdai ülésén, a parlament június közepén tárgyal a kérdésről.
Kapcsolódó
Böröcz László, a szervezet egyetlen elnökjelöltje többek között arról beszélt, hogy a Fidelitas elmúlt két éve az építkezés jegyében telt, több mint negyven csoport alakult, és ezernél több új tag lépett be. Meg kell tudnunk fogalmazni, mit gondolunk az átalakuló világról.
A Fidelitas előkészítés alatt álló vitairata feltérképezi a magyar fiatalokban megfogalmazódó kérdéseket, elvárásokat és célokat, amelyekre a politikának választ kell adni ahhoz, hogy Magyarország a XXI. század nyertese lehessen.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Egyre több kisgyerek kerül kórházba - gyorsul, és még nem tetőzött az influenzajárvány
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta