A biztos felidézte, hogy az internetszolgáltatás után fizetendő áfa 2017. január 1-jétől a tavalyi 27-ről 18 százalékra mérséklődött, ami a büdzsé szempontjából 9 százalékpontos áfabevétel-csökkenéssel jár a 2016-os bázishoz képest. Miután a kormányzat döntött arról, hogy öt százalékra csökkenti az internetszolgáltatás áfakulcsát, a jövő évi, további mérséklés 22 milliárd forintos áfabevétel-kiesést eredményezhet. Deutsch szerint azonban ennél jóval kevesebbet, mivel időközben bővülni fog a piac.
A miniszterelnöki biztos beszélt arról is, hogy az internet áfájával kapcsolatos magyar álláspontot a korábbi nézeteltérések után már a pénzügyminiszterek tanácsa és az Európai Bizottsági is osztja, várhatóan az internetszolgáltatás áfabesorolását tagállami hatáskörbe fogja az unió utalni. (Más területen is csökkentene az áfát a kormány.)
Elmondta, az Európai Unió lakosságának 59 százaléka él olyan lakóhelyen, ahol igénybe tudja venni a 4G-s szolgáltatást, Magyarországon ez az arány már most 95 százalék fölött van, és az év végére eléri a 100 százalékot.
A biztos szerint a fejlesztésben a szolgáltatók jól állnak: 2018 végéig a Ginop projekt keretében az ország minden településén adott lesz a szupergyors infrastruktúra. Szerinte ezzel az ország több területén új szolgáltató jelenhet meg, élénkülhet a verseny.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)