Az, hogy ki használ robotot, számtalan dologtól függ: a nagy cégeknek (250 főnél több munkavállaló) például a negyede használ robotot, a középcégeknek (50-249 fő) a 12 százaléka, míg a kiscégeknek (10-49 fő) már csak az 5 százaléka - közölte hétfőn az Eurostat.
Amennyiben az országbeli bontást nézzük, úgy azt látjuk, hogy Spanyolországban (11 százalék) a legelterjedtebbek, de Dániában, Finnországban (mindkettő 10 százalék) és Olaszországban (9 százalék) is gyakoriak.
A másik végletet Ciprus (1 százalék) jelenti, míg a következő szereplő Magyarország 3 százalékkal, pont annyival mint Észtország, Görögország és Litvánia.
Persze az se mindegy, hogy ki milyen robotot használ: az ipari (industrial) robotok elterjedtsége a nagyobb, hiszen az 5 százalék, szemben a kiszolgálórobotok (service) - a BME 2014-es összefoglalója szerint ebbe a kategóriába a különböző adatgyűjtő és feldolgozó robotok tartoznak, amelyek segíthetnek például egy kutatást vagy valamilyen szolgáltatást - 2 százalékos arányával. Előbbit főleg a feldolgozóiparban (16 százalék), utóbbit pedig a feldolgozóipar mellett a kiskereskedelemben (mindkettő 4 százalék) használják.
A mostani statisztika összhangban van azzal, hogy szinte minden statisztika szerint óriási a magyar cégek digitális lemaradottsága, a magyar vállalkozások nagy része mintha elfelejtett volna lépést tartani az idővel.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismét meglepi a világot Venezuela
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot