Teljesen lefejezték az Ubert hétfő este a befektetők, miután a Benchmark, a Fidelity és a Menlo Ventures is arra kérte Travis Kalanicket, hogy távozzon a vezérigazgatói posztról. Az alapító ennek önként eleget is tett. A cég vezérkarában így gyakorlatilag nem maradt senki, mert még múlt héten eltávolították Emil Michael igazgatóhelyettest, de korábban már kirúgták a technológiai részleg vezetőjét és a marketingvezetőt is.
A taxis mobilapplikációnál rengeteg probléma van az elmúlt időszakban: június elején több mint húsz alkalmazottat rúgtak ki, miután egy február óta tartó vizsgálat során kiderült, hogy több sofőr is szexuálisan zaklatta az utasait, de volt dolgozók szerint a központokban is rendszeresek a hasonló ügyek. Emellett az első negyedévben 708 millió dolláros adózás előtti eredményt ért el. Valamint pereli az Ubert a Google-anyacég Alphabet is, azzal gyanúsítják a vállalatot, hogy ellopták a keresőóriáshoz tartozó Waymo-csoport önvezető autós fejlesztéseit - gyűjtötte össze a portál.
Ha pedig ez nem lenne elég, az Európai Unió bírósága is szembeszállt az Uber terjeszkedési politikájával. A testület indítványa szerint az uniós tagállamok nemzeti hatáskörben szabályozhatják a taxiszolgáltatásokat, azok nem esnek az alapjogok között védett munkaközvetítők közé, valójában közlekedési szolgáltatások.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró