Bár az év második felére vásárlóerő-csökkenés és gazdasági recesszió várható (amely során az év végéig akár 3-7 százalék körül is csökkenhet a magyarországi GDP), az éves online forgalomban drasztikus változások helyett inkább csak átrendeződésekre számítanak a szakértők.
A GKI úgy véli, az első két negyedév megnövekedett online vásárlói bázisa és rendelésszáma segíthet abban, hogy az online kereskedelem az év második felében is tartani tudja a növekedés gyorsuló dinamikáját, így a piac a mostani kilátások alapján, a 2019-es 16 százalékos bővülést követően idén éves szinten mintegy 25 százalékkal növekedhet.
Az online szektor gyors növekedésében szerepet játszott, hogy a járványhelyzet miatt fellendült az élelmiszerek, tisztítószerek, vitaminok, gyógyszerek iránti kereslet, a digitális oktatás és a távmunka következtében pedig a vásárlók érdeklődése a műszaki cikkek, laptopok, számítástechnikai kiegészítők felé fordult. Ezt követően sorra jelentek meg az újabb igények, így az otthonléthez kapcsolódó bútorok, kényelmes ruházat, lakásfelújításhoz, kertrendezéshez szükséges eszközök, valamint sportszerek forgalma nőtt meg. Ezekkel a beszerzésekkel párhuzamosan azonban más, az otthoni tartózkodás alatt nélkülözhető kategóriák forgalma drasztikusan csökkent, példaként a divatcikkeket, szépségápolási termékeket, fényképezésre, videózásra használható műszaki cikkeket említették.
A GKI Digital mérései szerint a járvány eredményeképp a március közepe és április vége közötti másfél hónapban több mint 50 ezer új vásárló jelent meg a magyar online kiskereskedelmi piacon, ezzel az aktív online vásárló, felnőtt lakosság száma már eléri a 3,35 milliót. A bővülés mértékét érzékelteti, hogy 2019-ben 8 hónap alatt nőtt organikusan ilyen mértékben az új belépők száma, mint most a járvány hatására alig másfél hónap alatt.
A koronavírus az online kereskedelem mellett a logisztikára is kihatott. Míg 2019-ben a belföldi rendelések mintegy 43 százaléka valamilyen személyes átvételi módon került a vásárlóhoz (csomagpont vagy bolti átvétel), addig 2020 tavaszán a házhoz szállítási szolgáltatást nyújtó logisztikai cégek kerültek előtérbe, ennek köszönhetően a futárszolgálatok egész áprilisban karácsonyi (novemberi, decemberi) vagy akár azt meghaladó csomagszámokkal dolgoztak - derül ki a közleményből.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban