A NASA évtizedek óta kutatott atomhajtóműve egy kisebb atomreaktor segítségével hajtaná meg az űrhajót, sokkal hatékonyabban, mint a hagyományos üzemanyagot használó rakétahajtóművek.
Az amerikai űrkutatási hivatal és a védelmi minisztérium együttműködésének célja, hogy a kifejlesztett nukleáris meghajtású hajtómű legkésőbb 2027-ben már szolgálatba állítható legyen, és ezáltal az embereket szállító űrhajók a Holdon túli területeket is elérhetik majd – mondta egy marylandi konferencián Bill Nelson, a NASA igazgatója.
A SONLINE Somogy Vármegyei Hírlap beszámolója szerint a nukleáris meghajtás segítségével már négy hónap alatt eljuthat majd egy űrsikló legénysége a Marsra, miközben ez az út jelenleg kilenc hónapig tartana egy hagyományos üzemanyagot használó űrhajóval.
A hajtómű fejlesztésének költségei 2023-ban már 110 millió dollárt (39,4 milliárd forint) tesznek ki, de a kiadás várhatóan több száz millió dollár mértékű lesz a 2027-re tervezett bemutatóra.
A fejlesztéssel a Mars-utazás sokkal elérhetőbb és biztonságosabb lenne, mert az asztronauták jóval rövidebb ideig lennének kiszolgáltatva a kozmikus sugárzásnak, emellett kevesebb rakományt és élelmiszert kellene szállítaniuk.
Az új hajtóművek fejlesztése az amerikai űrhadseregnek (Space Force) is hasznos, a haderő nukleáris hajtású űrhajók segítségével mozgatná majd a Hold közelében keringő műholdakat – közölték a NASA és a DARPA illetékesei.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Leállt az M3-as metró