Januárban 35,47 milliárd dollár értékben értékesítettek chipeket világszerte. Az eladások 5,7 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól és először regisztráltak csökkenést 2016 júliusa óta.
Tavaly decemberhez viszonyítva idén januárban az eladások még nagyobb mértékben, 7,2 százalékkal zsugorodtak.
A félvezetők januári eladása éves összevetésben Európában 0,2 százalékkal nőtt, ugyanakkor Észak- és Dél-Amerikában 15,3 százalékkal, Japánban 1,5 százalékkal, Kínában 3,2 százalékkal, az az ázsiai és csendes-óceáni térségben pedig 3,8 százalékkal csökkent.
2018-ban rekordszintre, 469 milliárd dollárra nőtt a félvezetők globális eladása az egy évvel korábbi 412,2 milliárd dollárról.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások