A tervek szerint a készülék piacra dobásától számítva legalább öt évig biztosítaniuk kell a gyártóknak a legfontosabb cserealkatrészeket az összes általuk forgalmazott okostelefonhoz és tablethez az Európai Bizottság új jogszabálytervezete értelmében.
A több mint két éve készülő jogszabályt még idén véglegesítheti az Európai Bizottság, ezzel az egységes töltőcsatlakozó-szabványt előíró határozat után újabb, szigorúbb szabályozás léphet hatályba a nemzetközösség tagállamain belül forgalomba hozott eszközökre - számolt be a hwsw.hu.
Az új jogszabály hatályba lépését követő egy éven belül a gyártóknak 15 alkatrésztípust, illetve alkatrészcsaládot (többek közt akkumulátor, hátlap, kijelző, előlapi és hátlapi kamerák, töltő- és audiocsatlakozók, mikrofonok és hangszórók) kellene biztosítaniuk a javítószolgálatok részére, illetve meghatározott számú cserealkatrészt közvetlenül a fogyasztók számára is elérhetővé kell tenni a fent jelölt, ötéves időintervallumon belül.
Ezen felül a végfelhasználóknak közvetlenül is biztosítani kell a hozzáférést a csereakkumulátorokhoz, illetve a hátlapokhoz, amennyiben azok eltávolítása nem oldható meg roncsolódás nélkül egy esetleges akkumulátorcsere során. Továbbá kötelezővé tennék az energiacímke-jelölést, termékspecifikus elemként szerepelne a várható akkumulátor-élettartam, a víz- és porállóság, valamint a készülék esésekkel, leejtésekkel szembeni mechanikai ellenálló-képessége.
A jogszabálytervezet szeptember 28-ig nyilvánosan véleményezhető. Az új jogszabály 2023-ban léphet hatályba és előreláthatóan 2024-től kell majd kötelezően alkalmaznia a gyártóknak - írta a hwsw.hu.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv