Áll a bál Iváncsán a helyi akkumulátorgyárban, ahonnan múlt hét pénteken egyszerre több száz alkalmazottat küldött el az SK On Hungary. A munkavállalói beszámolók alapján az érintett dolgozók ráadásul a műszak közepén „hidegzuhanyként” értesültek arról, hogy már csomagolhatnak is.
A Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti szövetségének elnöke, Székely Tamás akkor azt nyilatkozta, hogy addigra másfél hete tárgyaltak a céggel a bérekről. Megállapodás ugyan a fizetésekről nem született, arra azonban ígéretet kaptak, hogy Iváncsán a saját dolgozókat nem bocsátják el.
A szakszervezet szerint a hirtelen jött elbocsátási hullám hátterében a keresletcsökkenés áll.
Ezek után érthető módon úrrá lett a félelem az iváncsai akkumulátorgyár saját alkalmazásában álló munkavállalóin, hogy ők következnek, és nem csupán a munkaerőkölcsönzésen keresztül foglalkoztatott külföldi munkások szerződése szűnik meg azonnal, hanem őket is elküldik.
Megszólalt a cég: hűtik a kedélyeket
Az SK On Hungary csapata kedd délelőtt arról tájékoztatta lapunkat, hogy egész pontosan 609 külföldi vendégmunkás esetében szüntették meg a kikölcsönzést, a szerződést. A hirtelen jött elbocsátások okait pedig a következőképpen indokolták, ezt levelükből szó szerint idézzük:
A szakszervezet által megfogalmazott állítás, hogy az elektromos járművek iránti kereslet globálisan lelassult, ami a gyártási mennyiségek rugalmas kiigazítását teszi szükségessé. Ennek megfelelően a szerződés felbontásáról értesítettük a munkaerő-kölcsönző ügynökséget. Külföldi vendégmunkásokat alkalmaztunk, hogy megkönnyítsük a rugalmas munkaerő-gazdálkodást a termelési tervekhez igazodva. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a szerződésnek megfelelően és a szabályosan eljárva, értesítettük a munkaerő-kölcsönző ügynökséget a szerződésbontásról.
A dél-koreai cég azt szintén közölte, hogy jelenleg nem tervezik több ideiglenes bérelt munkavállaló szerződésének megszüntetését. „A közvetlenül alkalmazott magyar munkavállalók elbocsátását sem tervezzük” – írják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)