A kínai vállat reményei szerint a jövőben olyan vállalatok is igénybe veszik majd az új szolgáltatást, amik eddig inkább a WiFi használatát választották – írja az Üzletem.hu.
Wu Hequan, a Kínai Szabványosítási Szakértői Bizottságnak az igazgatója elmondta, hogy az új technológiának gyorsabb a feltöltési sebessége, kisebb az energiafogyasztása és megbízhatóbb. A kormánytisztviselő szerint az 5.5G-nek tízszer gyorsabb a sebessége az 5G-nél, ezentúl lehetővé teszi a mesterséges intelligencia- és a felhő alapú szolgáltatások integrációját, illetve az alacsony késleltetésű és a masszív gépi kommunikációt.
Európában és Ázsiában is tesztelték az új technológiát
Többek között már Kínában, Hongkongban, Finnországba és a Közel-Keleten is sikeresen elvégezték az 5G ellenőrzését. Alexander Lehrmann, a svájci Sunrise vállalat innovációs és fejlesztési igazgatója elmondta:
Az 5G után érkezhet az 5.5
Rengeteg pénzt hoz a következő években az 5G technológia fejlesztése a világgazdaságnak. Ráadásul sokkal inkább fenntartható és környezetbarát lesz az új rendszer.Ha érdeklik a részletek
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste