A most elfogadott törvény alapján szigorítják az ellenőrzéseket és növelik a tengerentúli pénzhez jutó szervezetek bírságait. Minden vállalatnak, ideértve a médiát és a nem kormányzati szervezeteket (NGO) is, be kell jelentenie, ha a pénzeszközeinek 20 százalékát több mint 20 százalékban külföldről kapja.
Az ellenzék orosz törvényként definiálta a javaslatot, párhuzamba állítva azt Moszkva hasonló intézkedéseivel, melyet a független média elnyomásával szemben és az aktivisták megbélyegzése céljából alkalmaznak.
A törvény jóváhagyását hetek óta tartó tüntetések előzték meg az országban, melyek során a tüntetők a rendőrökkel is összecsaptak és többeket letartóztattak – írja az Euronews.
Az aktivisták végső megoldásként hétfőn megpróbálták megakadályozni, hogy a képviselők a parlamentbe jussanak. Georgia kormányzója már tavaly keresztül akarta vinni a törvényt, akkor azonban a tüntetőknek sikerült meghátrálásra kényszeríteni az kormánypártot.
Egyesek szerint a törvényjavaslat akadályoznia fogja Georgiát az EU-csatlakozás folyamatában. Az ország tavaly decemberben kapott tagjelölti státuszt, az Európai Bizottság azonban figyelmeztette a helyi kormányt, hogy hozzon reformokat a jogállamiságban és az igazságszolgáltatásban.
Nagy István: Georgia a Kelet kapuja Magyarország számára
Grúz partnerével tárgyalt Tbilisziben Nagy István agrárminiszter. A két tárcavezető együttműködési nyilatkozatot írt alá a vetőmagtermesztés, a borászat és a méztermelés területén.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk