Az omikron legújabb variánsa válik dominánssá, az Egyesült Államokban már az esetek harmadáért a KP.2, azaz a FLIRT a felelős, ami a világon mindenhol jelen van – mondta az Indexnek Rusvai Miklós. A víruskutató rámutatott: 2023. január és augusztusa között 28 különböző omikron-variánst azonosítottak Magyarországon, tulajdonságuk azonban alig különbözik egymástól, ezért nem érdemes mindet számításba venni.
Hangsúlyozta, az amerikai kutatók szerint a FLIRT-nél aggodalomra ad okot a tüskefehérjében történt változás, amely alkalmassá teszi arra, hogy könnyebben bejusson a szervezetbe, és megbetegítse az embert. Rusvai Miklós elmondása szerint mivel a tüskefehérje ellen képződnek ellenanyagok, egy fokkal jobban ki tudja kerülni a KP.2 a korábbi vakcinákat. A vuhani törzs ellen kidolgozott oltóanyagok a FLIRT esetében 60-70 százalékos védelmet nyújtanak, az omikronra kifejlesztett vakcinák 85-90 százalékos hatékonyságot mutatnak az új alvariánssal történő megfertőződésnél.
A víruskutató arra is kitért, hogy
a gyártók már dolgoznak az erre a változatra kifejlesztett vakcinán, amit minden bizonnyal az őszi-téli időszakra tesznek elérhetővé.
Rusvai Miklós a rizikócsoportnak inkább augusztus végétől ajánlja az oltások felvételét, mivel az esetszámok felfutása a tanévkezdést követően várható. Az új koronavírus-alvariáns szempontjából a 70 év fölötti krónikus betegek, az onkológiai kezelés alatt állók, a szervátültetettek számítanak veszélyeztetetteknek. A vakcinák védettsége fél évig tart ki, a víruskutató elmondása szerint a többség két éve egyáltalán nem oltatta magát, a lakosság számára a sorozatos, sokszor észrevétlen átfertőződések jelentenek védettséget a leginkább már náthává szelídült koronavírus ellen.
Nyáron ugyanis szabadságra megy a koronavírus
– emlékeztetett a szakértő arra, hogy május és szeptember között az esetszámok nem érik el a heti 200 ezer megbetegedésnél kezdődő járványos szintet.
Arról is beszélt, hogy a szakemberek már inkább egy másik vírus, a madárinfluenza járványos terjedésétől tartanak, igaz,
2005 óta számolnak ezzel, de most először terjedt emlősről emberre.
Rusvai Miklós megerősítette: az emberről emberre terjedés esetén hamar ki tudnak fejleszteni a H5N1 ellen vakcinát, ugyanis franciaországi telepen már oltják a baromfikat olyan oltóanyaggal, amely szükség esetén pár hónap alatt emberre adaptálható verzióban is elérhető lesz.
A cikkből az is kiderül koronavírus új omikron-változatai ellen hatásos oltóanyag kifejlesztésénél is 2-3 hónappal kell számolni, mire a gyártók elérhetővé teszik. A szakember szerint ezért is van jelentősége annak, hogy szezonális kórokozóvá minősítette az országos tiszti főorvos a koronavírust, így akár évente be lehet adatni az erre kifejlesztett vakcinát, hasonlóan az influenzához.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)