Az amerikai gazdaság az idei év első három hónapjában az előrejelzettnél kisebb mértékben nőtt, de az infláció gyorsult. Bár az év elején a szakértők kamatcsökkentések sorozatát jósolták az Egyesült Államokban, az infláció azonban még nem esett vissza a Federal Reserve 2 százalékos célértékére. Emlékezetes, májusi kétnapos kamatdöntő ülésén nem is változtatott a Fed az irányadó dollárkamaton, pontosan emiatt.
Mit mutatnak majd az áprilisi adatok?
Az amerikai gigacégek jó számai fordulatot hoztak a korrekcióban a tőzsdén. Ahhoz azonban hogy újabb tartós emelkedés induljon jó inflációs adatok is kellenek. Azért a befektetők most a szerdai amerikai inflációs jelentést várják aggódva.
Meglepetéssel készül a Mol, és lesz, aminek nem fogunk örülni
A héten adják át a Mol tiszaújvárosi poliolüzemét. Közben - köszönhetően a kormányzati hátrálásnak - némi dízeláremeléssel indul a hét, a régiós árakkal nem feltétlenül összhangban. A tengerentúlon változatlanul mindenki a Fed rezdüléseit figyeli: félmondatokból, elejtett megjegyzésekből, na meg kávézaccból igyekeznek megfejteni a befektetők a várható kamatpolitikát. A dollár és az arany a legapróbb fuvallatokra is reagál. Tőzsdei beharangozónk.Vannak azért, akik aggódnak, hogy ez az emelkedés elakadhat, ha nem lesz bizonyíték az infláció újbóli csökkenésére. Igaz, Jerome Powell Fed-elnöke nyugtatni igyekezett, mondván, nem fognak egyhamar kamatot emelni, azonban már az is elég baj, ha az erős infláció nem csökkentik azt. Pont emiatt a héten talán a legfontosabb eseménye lehet tőzsdei szempontból a szerdán érkező áprilisi amerikai inflációs adat. A Reuters által megkérdezett elemzők szerint ez 0,3 havi drágulást mutathat majd.
A fogyasztói maginfláció kulcsfontosságú lesz. Három egymást követő 0,4 százalékos havi adat után kétségbeesetten várjuk, hogy áprilisban alacsonyabb számot lássunk. Ha nem, akkor a kamatcsökkentés esélye ismét meredeken csökken. Ideális esetben 0,2 százalékos vagy annál alacsonyabb értéket kéne látni ahhoz, hogy a Fed bízzon abban, az infláció az évi 2 százalékos szint felé halad. Kétlem, hogy ez egyelőre megtörténik. Előrejelzésünk szerint a maginfláció 0,3 százalék, míg a fogyasztói árindex a magasabb energiaköltségek miatt 0,4 százalék is lehet – vélekedtek az ING Research szakértői.
Az elmúlt években az inflációs jelentések megelőzték a piaci fordulópontokat, amióta a Fed a 2022-ben elért négy évtizedes csúcsáról kamatemeléseivel elkezdte lenyomni a pénzromlás ütemét. Legutóbb az április 10-i, vártnál erősebb inflációt mutató adatot követően nagyjából kéthetes részvényáresést hozott, miközben felerősödtek a Fed esetleges kamatemelésével kapcsolatos félelmek. Erről bővebben itt írtunk.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)