Az NMHH idén nyáron indította el a 700 MHz-es, a 2100 MHz-es, a 2600 MHz-es és a 3600 MHz-es frekvenciasávok használati jogosultságainak értékesítési eljárását - írja az NMHH.
Az árverésére augusztus 8-án négy mobilszolgáltató jelentkezett, az alaki vizsgálat után pedig a hatóság három mobilszolgáltatót: a Magyar Telekom Nyrt.-t, a Telenor Magyarország Zrt.-t és a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.-t vette árverési nyilvántartásba. A Digi Communications N.V. ezután fellebbezett az NMHH döntése ellen, a másodfokú hatóság pedig november 27-én közölt végzésében helybenhagyta az alaki vizsgálat eredményét.
A hírközlési szolgáltató a döntés ellen bírósághoz fordulhat.
A HWSW szakportál szerint nem véletlen, hogy a hatóság szűk szavú közleményében egy szót sem ejt arról, hogy mikor tervezi a jogerős határozat birtokában megindítani az eljárást, melynek az eredeti tervek szerint mostanra már le kellett volna zárulnia. Az idén megjelent negyedik hazai mobilszolgáltató, a Digi Távközlési Kft. potenciális szerepvállalása ezen az eljáráson ugyanakkor minden korábbinál nagyobb tétet adott a hatóság induló eljárásának, mely számos szakmai-politikai érdek egymásnak feszülését eredményezte.
Bár a hatóság nem hozta nyilvánosságra sem az első- sem a másodfokú határozatot, a portál információi szerint a Digi kizárásához alapvetően egy kétlépcsős folyamat vezetett. Egy a frekvenciaértékesítési eljárás kapcsán tartott nyári nyilvános konzultáción a Telenor Magyarország egyik felsővezetőjének sugallata nyomán a hatóság úgy változtatta meg a kiírási dokumentációt, hogy az a Digi nyilvánvaló kizárásához vezetett volna, ha pályázott volna a cég.
Az eljárásra éppen ezért nem a magyar cég, hanem annak anyavállalata, az amszterdami székhelyű Digi Communications N.V. jelentkezett, ezt a jelentkezést iparági bennfentesek szerint viszont már más okból, a joggal való visszaélés tilalmának megszegése miatt utasította el az NMHH. A hatóság ugyanis úgy értékelhette, hogy az anyacég pályázatát csakis az indokolhatta, hogy a dokumentációban szereplő, a jelentkezőkre vonatkozó korlátozásokat kijátssza a Digi, ezt a gyakorlatot pedig tiltja a törvény.
Mi az az 5G?
Az 5G, vagyis az ötödik generációs technológia új alkalmazások elterjedését teszi lehetővé, amelyek a hálózatoktól olyan - a jelenlegi technológiákkal együttesen nem teljesíthető - képességeket várnak el, mint a nagyságrendekkel több eszköz kiszolgálása nagyon alacsony késleltetéssel és akár sokkal magasabb adatátviteli sebességgel, mindezt az eddigieknél megbízhatóbb és biztonságosabb környezetben. Ezek teszik lehetővé a jövőben például az önvezető autók, a távműtétek vagy a szenzorok tömeges használatát is - írja az NMHH.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Nem adták oda a defibrillátort egy életmentéshez a Határ úti metrómegállónál
Egy magyar községben a rászorulók 100 ezer forintot kaptak karácsonyra
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat