Amint az ábrán is látszik, a február óta a papír nem nagyon lépett ki a 250-280 dolláros szintből, ami több mint 10%-os sáv, ráadásul többször is teljesítette a papír ezt a távot. Értelem szerűen a legaljáról és a legtetejéig vagy éppen fordítva nem lehet benne lenni, de egy pár jó kört azért lehet futni a papírban. Ilyenkor arra kell figyelni, hogy a stoppunkat a sávon kívülre pozícionáljuk, valamint, hogy törekedjünk arra, hogy lehetőség szerint a longunkat minél lejjebbről, míg a shortunkat minél feljebbről indítsuk.
Ez az a stratégia, amit a részvénykereskedők követnek. Az opciós kereskedés újabb távlatokat nyit meg.

Opciókkal tudunk arra spekulálni részvény vétel vagy eladás nélkül, hogy ebből a sávból a részvényünk nem fog kimozdulni, akár hosszútávon is, ha meg mégis, akkor a sáv tetejéről short, míg a sáv aljáról long pozíciónk keletkezik, miközben opciós prémiumra vagyunk jogosoltak (minden esetben).
Egy másik egyszerű stratégia, hogy arra spekulálunk, hogy a papír ebből a sávból az egyik irányba ki fog törni. A részvényekkel ellentétben itt nem azt kell "eltalálni", hogy akkor felfelé vagy lefelé törünk ki a sávból, pusztán az elmozdulást kell prognosztizálni.
Természetesen a részvényekkel és opciókkal történő kereskedés kombinálható is, akár az esetleges veszteségek csökkentésére, akár a várható profit növelésére spekulálva. Az opciós piac összetettsége és helyszűke miatt itt nem részletezzük az összes stratégiát, de regisztráljon és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot.
Vetter Péter, Solar Capital
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle