A piac az előzetes híresztelések hatására már szinte rezzenéstelenül fogadta a hírt, sőt a kora délelőtti órákban inkább az erősödés irányába indult el 294 környékéig, majd letáborozott 295-nél. A befektetők nyilvánvalóan még meg akarják várni, hogy mit mond Matolcsy a délután kettőkor kezdődő beszédében, amiben a jegybank jövőbeni monetáris politikájáról kaphatunk iránymutatást. Valószínűsíthető, hogy piacnyugtató hatása lesz a beszédnek, azaz nem az unortodox monetáris eszközök azonnali bevetéséről kezd el beszélni a frissen kinevezett jegybank elnök. Emiatt elképzelhető, hogy délután sem a gyengülés lesz a jellemző a hazai fizetőeszköz tekintetében, hanem további óvatos forinterősödés várható.

Természetesen nem szabad elfelejtenünk, hogy ehhez megnyugtató híreknek kell megjelenni a ma délután megjelenő amerikai makroadatok frontján is és az olasz választásokkal kapcsolatos újabb fejlemények sem kellene, hogy borzolják a kedélyeket. Ezek mellett nagyon fontos lehet a délután folyamán, hogy végre meg tudnak-e állapodni az Egyesült Államokban a demokraták és a republikánusok a mai nappal életbe lépő 85 milliárd dolláros költségvetési megszorításokkal kapcsolatban, azaz elejét tudják-e venni egy esetleges globális pánikhangulat kialakulásának. Ez korántsem biztos, hogy még az európai kereskedési időben történik meg. Amennyiben abból indulunk ki, hogy december végén is az utolsó pillanatban született megállapodás a két fél között, amivel el tudták tolni a végső megoldás megalkotását, akkor nagy esélye van annak, hogy ezt most, az utolsó utáni pillanatban is megteszik, ezáltal megnyugtatva a piacokat.
A forintra visszatérve tehát nagyobb esélye lehet ma annak, hogy inkább pozitív, vagy semleges hírek látnak napvilágot a nap folyamán, ami inkább a forint pár forintos erősödését hozhatja, mint gyengülését.
Csollák László
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott