Száztíz grafikát árverez október 20-án a Belvedere Galéria, nagy részt jeles mesterek eredeti szén-, tus-, vagy ceruzarajzait; a sokszorosított lap jóval kevesebb, de ezek is vonzó darabok. Egyetlen tétel sem megy százezer forintig, a legmagasabb induló ár 95 ezer forint - ennyit kérnek egy Mednyánszky akvarell tájképért, Czóbel Béla fekvő lány ceruzarajzáért, valamint Marc Chagall és Salvador Dali egy-egy sokszorosított színes litográfiájáért. Tihanyi Lajos 1919-ben, még Magyarországon rajzolt lányportréja 80 ezer forint, ugyanennyi Szőnyi István hangulatos Duna-parti akvarellje és Ámos Imre 1933-as szén-papír technikájú utcarészlete. Aba Novák Vilmos ülő akt ceruzarajza 75 ezer forintról indul, Vaszary Jánostól három 1919-es erdélyi rajzot lehet megvenni 50-50 ezer forintért. Schönberger Armand akvarelljei, tus- és szénrajzai a művész hagyatékából valók és 30 és 50 ezer forint közé vannak árazva.
napi
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól