Megmenekültek az adózástól a nagy francia magángyűjtemények: továbbra se kell vagyonadót fizetni a műtárgyak után − jelentette be egy múlt heti rádióinterjúban Jean-Marc Ayrault miniszterelnök. A megnyilatkozásra azután került sor, hogy a francia művészeti életben heves reakciókat váltott ki a költségvetési miniszter, Jerome Cahuzac terve, miszerint az 50 ezer eurónál értékesebb műtárgyakra is vessék ki a most csak az ingatlanokra, illetve a megtakarításokra vonatkozó vagyonadót. Az alsóház pénzügyi bizottsága által már elfogadott javaslat része lett volna azoknak a törekvéseknek, hogy a leggazdagabbakra extra terheket rójanak a francia büdzsé konszolidálása során (az évi egymillió eurónál nagyobb jövedelmekre például 75 százalékos adót vetnek ki), ám szakmai körök szerint ez a beszedhető pénznél sokkal több kárt okozott volna.
A tiltakozásoknak a hét legnagyobb francia múzeum is hangot adott, élükön a Louvre-ral; az Aurélie Filipetti francia kulturális miniszterhez intézett levelük szerint a magánkézben levő műkincsvagyon megadóztatása súlyosan veszélyeztetné kiállítási terveiket, hiszen sokan meggondolnák műtárgyaik kölcsönadását, ha az adóhivatal fokozott érdeklődésétől kell emiatt tartaniuk. Az a kockázat is fennállna − figyelmeztettek a levélben −, hogy generációk során összeállt kollekciók tűnnének el Franciaországból, ha a tulajdonosok inkább eladják a műtárgyaikat külföldön, semmint hogy odahaza adózniuk kelljen utánuk. A baloldali Libération napilap vezércikkben minősítette groteszknek a szocialista kormány tervét, mert szerintük szétzilálná a művészeti élet törékeny rendszerét, miközben alig valamit hozna az államkasszába.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól