Saját elektromos autói gyártásába fog a kínai Xiaomi, egyelőre azonban nem tudni, hogy önállóan vagy üzleti partner bevonásával teszik majd - írja a Reuters. A bejelentést követően május óta nem látott - 5,4 százalékos- növekedésnek indultak a Xiaomi-részvények.
Az okostelefonokat és okos háztartási eszközöket gyártó cégről már korábban felröppent a hír, hogy az elektromos rollerek piacra dobása után e-autók forgalmazásába fogna. Márciusban a piaci pletykák arról szóltak, hogy a vállalat az elkövetkező 10 évben nagyjából 10 milliárd dollárt akar befektetni az új portfoliójukba. Erről azonban még nem tettek bejelentést.
Kapcsolódó
A második negyedévben jelentősen növelte forgalmát és majdnem megduplázta a nyereségét a technológiai konszern. A vállalat 52,8 millió okostelefont értékesített, ezzel a második legnagyobb piaci szereplő lett a Samsung mögött, megelőzve az Apple-t.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt