A töltőállomás sérülése miatt nem tudtak elindulni a repülők a reptérről, az érkező gépek pedig nem tudtak leszállni, hiszen nem volt hely. Több érkező járatot más repterekre, például a Lutonra vagy a Southendre tereltek, ahonnan azok üresen indultak vissza, hiszen az utasaik a Stansteden ragadtak - írta a portál.
A Ryanair több mint 70 járatot törölt emiatt vasárnap, a törlések közel 12 ezer embert érintettek. Noha a Ryanair azt közölte az utasokkal, hogy állják a költségeket és elintézik, hogy alternatív útvonalon juthassanak el a céljukhoz, az ügyintézés olyan lassan ment, hogy emiatt estére gyakorlatilag "lincshangulat" alakult ki a portálnak beszámoló magyarok szerint.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?