A cég arról számolt be pénteken, hogy adózás után 204 millió euró veszteséggel zárta az idei elő hat hónapot az egy évvel korábbi 50 millió euró profittal szemben. A Lufthansa mindazonáltal továbbra is úgy véli, hogy teljesíteni tudja az idei évre vonatkozó nyereség várakozását.
A cég bevétele a hat hónapban 0,3 százalékkal 14,46 milliárd euróra mérséklődött. Utasforgalma 0,4 százalékkal 49,5 millióra csökkent, amit a hosszú és kemény téllel, továbbá a légi utaskísérők sztrájkjával magyarázta Európa legnagyobb légitársasága.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának