"Csak az Egyesült Királyságban hetente több millió törlőkendőt húznak le a vécén, hatalmas károkat okozva ezzel természetünknek. A nedves törlőkendők halmai még a Temze folyó vízfolyását is átformálják". Az észt Satu Laboratory egy brit parlamenti képviselőt, Fleur Andersont idéz, aki állítása szerint azt mondta, hogy az Egyesült Királyságban évente 11 milliárd nedves törlőkendőt használnak az emberek, és ezek 90 százaléka műanyagot tartalmaz.
"Egy-egy nedves törlőkendő lehúzása talán nem tűnik nagy dolognak, de évente 300 000 dugulás keletkezik a csatornáinkban" - ismertette a problémákat. Ráadásul ez világszerte komoly problémát jelent, az Egyesült Államokban New York majdnem betiltotta a törlőkendőket, míg Kalifornia 2021 októberében fogadta el a 'Do Not Flush' törlőkendőkről szóló törvényt, de Magyarországon is figyelmeztetnek, hogy a kendők ne kerüljenek a csatornába.
A helyzet orvoslására a Satu Laboratory kifejlesztett egy új WC-papírgélt, amely a cég szerint "a WC-papírt azonnali nedves törlőkendővé tudja alakítani, amely hatékony és valóban lehúzható" - írja az Estonian World.
"Ennek a gélnek az az innovatív tulajdonsága, hogy bármilyen hagyományos WC-papírral együtt használható anélkül, hogy a papír azonnal károsodna" - mondta Siim Saat, a Satu Laboratory alapítója. A vállalat hozzátette, hogy "ez a megoldás már eddig is hozzájárult ahhoz, hogy közel 15 millió törlőkendő ne kerüljön lehúzásra vagy kidobásra".
A környezetvédelmi szempontok mellett van egy ritkán emlegetett higiéniai szempont is:
"Ha fenéktörlésről van szó, mindannyian tudjuk, hogy a hagyományos száraz vécépapír önmagában nem teszi meg a dolgát. Túl sok koszt hagy maga után, és nem adja meg azt a tisztaságérzést, amit az emberek igényelnek" - állítja a cég, amely szerint csak egy-két csepp gélt kell a közönséges vécépapírhoz adni, és máris ürülékmentesre lehet törölni a fenekeket.
A Satu Laboratory székhelye az észtországi Tallinnban található. Elmondása szerint márkája Észtországban, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Ausztráliában, Spanyolországban, Olaszországban, Hollandiában, Franciaországban és Svédországban kapható.
A cég egy videót is készített a fenékgél népszerűsítésére:
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás