Románia eddigi legnagyobb külszíni arany- és rézbányáját nyithatja meg a Samax Romania nevű cég mögött álló nemzetközi befektetőcsoport az Erdélyi Érchegységben, a Brád városától keletre található Rovina térségben, miután a bukaresti kormány pénteken jóváhagyta a társaság húsz évre megkötött bányászati koncesszióját.
A kormányhatározat hátteréről és előzményeiről beszámoló Adevarul című hírportál úgy tudja, a befektetők a koncessziós szerződésben szereplő 94 négyzetkilométeres térségből mintegy 200 tonna arany és 635 ezer tonna rezet remélnek kinyerni. Az üzleti tervben 3,7 milliárd dollár értékű arany és megközelítőleg 1,8 milliárd dollár értékű réz kitermelésével számolnak, amely után a román államnak összesen mintegy 300 millió dollárnyi (az aranyra 6, illetve a rézre 5 százalékos) jövedéki adót fizetnének.
Kapcsolódó
A megyeszékhely Dévától 20 kilométernyire, Verespataktól 50 kilométernyire megnyitandó külszíni fejtés kiterjedését 27,7 négyzetkilométerre tervezik.
Az Adevarul felidézte, hogy az újabb nagyszabású bányaprojekt ellen több ízben tiltakoztak a Mining Watch Romania nem kormányzati szervezet aktivistái, akik szerint a hatalmas külszíni kitermelés újabb olyan "szörnyű sebhelyet" hagy majd az Erdélyi Érchegységben, mint amilyet a veresvölgyi (Rosia Poieni) rézbánya okozott.
A környezetvédők azt is kifogásolták, hogy a koncessziós szerződést megkötő országos ásványkincshatóság hivatali titokként kezeli a bányaprojektek műszaki részleteit, és a Rovina térségébe tervezett aranybánya várható környezeti hatásairól semmit sem hoztak nyilvánosságra.
A Rise Project nevű romániai tényfeltáró lap azt állítja, hogy a Samax Romania hivatalos tulajdonosa a torontói tőzsdén jegyzett Carpathian Gold, amely tudomásuk szerint Jean Claude Gandur svájci üzletember érdekeltségi köréhez tartozik. A svájci milliárdos nigériai, kongói, gaboni, elefántcsontparti és iraki altalajkincsekkel üzletelve alapozta meg vagyonát - írta az MTI.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Donald Trump vámjai miatt drasztikus lépésre készül az Ikea
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat