A kabinet Fabris Peruskot nevezte ki Ante Ramljak helyére - jelentette be Andraj Plenkovic kormányfő az Agrokor miatt összehívott rendkívüli kormányülésen kedden.
Kiemelte: a kialakult helyzet miatt a kormány visszavonta a jelenlegi kormánybiztos kinevezését, és erről értesíti a kereskedelmi bíróságot. Utódjául Fabris Peruskot javasolja a válságmenedzsment élére, helyettesének pedig Irena Webert nevezte meg. Ezt megelőzően mindkét szakember az Agrokor cégcsoport alkalmazottja volt, kinevezésüket a hitelezők tanácsa is támogatta.
A kormány arra törekedett, hogy olyan jelölteket állítson, akiknél összeférhetetlenség, illetve érdekellentét nem merülhet fel - húzta alá Plenkovic.
A botrány azután robban ki Ramljak körül, hogy a Jutarnji List című horvát napilap januárban nyilvánosságra hozta: a kormánybiztos cége, amelyben azt megelőzően dolgozott, hogy kinevezték volna a válságmenedzsment élére, heti 242 ezer kunás (10 millió forint) tanácsadói szerződést kötött az AlixPartners amerikai vállalattal, amelyet az Agrokor azzal bízott meg, hogy megszervezze a konszern átalakítását.
Plenkovic akkor kijelentette: nem tudott a magas díjakról, és nem támogatja azokat, amelyeket Kolinda-Grabar Kitarovic horvát államfő mélyen erkölcstelenek nevezett.
Ramljakot meghallgatta a parlament gazdasági bizottsága is, ott a kormánybiztos azzal védekezett, hogy gyorsan kellett cselekednie, ezért volt kollégáitól kért segítséget. Elismerte, hogy hibázott, és elnézést kért, néhány nappal később pedig benyújtotta lemondását.
Az Agrokoron belül, amely több országban is érdekelt, mintegy ötven különböző gazdasági szektorhoz tartozó vállalat működik, munkavállalóinak létszáma meghaladja a 60 ezret. A cég éves árbevétele eléri a horvát GDP 15 százalékát.
A 2016-ban csődközelbe jutott mamutvállalat megmentésére a parlament április 6-án gyorsított eljárásban elfogadta a lex Agrokor néven emlegetett törvényt, amely lehetővé teszi stratégiai cégeknek, hogy az államtól rendkívüli igazgatási eljárást kérjenek, megelőzve ezzel a csődeljárást. Ilyenkor a konszern élére rendkívüli kormánybiztost neveznek ki, akinek 15 hónapja van arra, hogy átszervezze, fenntarthatóvá és fizetőképessé tegye a vállalatot.
A kép forrása: AFP
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

MBH elemzés: venni kell a Mol-papírokat
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Vesztegzár alatt a Balaton, elszigetelik a legelőket
