A legjobban az ausztráloknak és a franciáknak van elegük a turistákból. A Turisztikai Világszervezet (UN World Tourism Organization - UNWTO) felmérése szerint Ausztrália lakosainak 68 százaléka szerint turistákkal zsúfolt városokban élnek, a franciáknak pedig harmada gondolja ugyanezt.
A 15 országra és 12 ezer megkérdezettre kiterjedő vizsgálat ugyanakkor egyértelműen jelzi az idegenforgalom kedvező megítélését is. A válaszadók több mint fele szerint ugyanis a turizmus kedvező hatást gyakorol országuk gazdaságára, és 49 százalékuk szorgalmazna a turisztika jó menedzselésére szolgáló szabályokat. Bár sokan érzik túlzsúfoltnak városukat, mégis csak 12 százalékuk tartana szükségesnek adminisztratív intézkedéseket a látogatók számának korlátozására. (Ennek némiképpen ellentmond, hogy májustól belépődíjat kell fizetniük a Velencébe látogatóknak.) A turizmusmenedzsment erősítésére szavazók szerint a legfontosabb az infrastruktúra fejlesztése, de hasonló arányban vélik azt is, hogy fejleszteni kell a turisztikai attrakciókat is. Ennek ellenpontjaként mindössze 9 százalék tartaná jó ötletnek a turisztikai marketing teljes leállítását.
Már hat a brexitpara
A világ turisztikai ipara tavaly ismét rekordot döntött: a UNWTO statisztikái szerint 1,4 milliárdnyian keltek útra tavaly - ez hatszázalékos növekedés az előző évhez képest. A nemzetközi szervezetnek így korrigálnia kell korábbi előrejelzését, amelyben még 2020-ra prognosztizálták ezt a számot.
A legnagyobb növekedést (10 százalék) némi meglepetésre a Közel-Kelet érte el, Afrikába 7, Ázsiába és Európába pedig 6 százalékkal többen utaztak. A sor végén Amerika áll, ahol a növekedés csupán 3 százalékos volt 2018-ban. Európán belül - ahová 713 millióan érkeztek - Nagy-Britannia számít sereghajtónak, vélhetően a brexit és a magas árak miatt. A legnépszerűbbek a déli, mediterrán részek voltak, ahol 7 százalékkal többen látogattak, míg Közép-Európa országai csak 1 százalékkal teljesítettek gyengébben.
Idén szerény növekedés várható
Bár a közel-keleti térség a ranglista élére került, így is mindössze 64 millióan utaztak oda. Hasonlóan szerény az Afrikába irányuló utasforgalom, ez ugyanis csupán évi 67 millió turistát jelent.
A 2019-es évre a UNWTO szerény, 3-4 százalékos bővülést tart valószínűnek. Ennek oka elsősorban az emelkedő kerozinárakban keresendő, de a brexit miatti bizonytalanság, a világgazdaság növekedésének lassulása és néhány meglevő regionális konfliktus egyaránt kedvezőtlenül befolyásolhatja a világ turisztikai iparát.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt