Dennis Muilenburg, a vállalat elnök-vezérigazgatója erről Párizsban beszélt újságírók előtt. A cég kapcsolattartása a légügyi szabályozással, a vásárlókkal és a közönséggel "nem volt következetes, és ez elfogadhatatlan". Az amerikai légügyi hatóság azért hibáztatja a vállalatot, mert több mint egy évig elhallgatta előtte, hogy a típus gépeiben a pilótafülke riasztóberendezése nem működik, mégpedig szoftverhiba miatt.
A 737 MAX gépeket átmenetileg kivonták a forgalomból azután, hogy március 10-én a felszállás után szinte azonnal lezuhant az etióp légitársaság Boeing-gépe, és öt hónappal korábban balesetet szenvedett az indonéziai Lion Air szintén Boeing 737 MAX gépe. A két katasztrófában 346 ember vesztette életét.
Kapcsolódó
Muilenburg abban bízik, hogy a szoftver májusban befejezett felújítása után, még ebben az évben visszakerülhet a típus a forgalomba. Ha érdekli, mi pecsételte meg a Boeing-gépek sorsát, itt elolvashatja! (via MTI)
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz