A táraság személyügyi igazgatója szerint a munkát a Krakkóban, illetve Bangkokban és Mexikóban lévő központokba viszik át, de a társaság szóvivője szerint nem zárhatók ki leépítések sem.
A konkrét leépítési terveket várhatóan 2013-ban ismertetik, és amennyiben a társaság vezetése rábólint, akkor már a jövő év első negyedében megkezdődhet a feladatok áttelepítése.
A Lufthansánál idén májusban már jelezték, hogy a következő években mintegy 3500 fővel tervezik csökkenteni az ügykezelésben világszerte dolgozó 17 ezer fős létszámot. A leépítés érinti a Lufthansához tartozó osztrák AUA, és a svájci Swiss légitársaságot is.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások